2025-re visszagondolva, az év egyik legmeghatározóbb informatikai híre minden bizonnyal a JLR (Jaguar Land Rover) leállása volt. Ez az OT-környezetet (is) érintő támadás remekül megmutatja, mekkora gazdasági pusztítást okozhat egy kibertámadás – függetlenül attól, hogy ez IT- vagy OT-rendszer az érintett
Ennél a támadásnál utólagos számítással kiderült, hogy majdnem 2 milliárd font (mai áron 848 milliárd forint) volt az összes pénzügyi veszteség. , A brit kormányzat azt is megállapította, hogy ez az egy támadás – amely miatt hónapokig álltak a gyárak és a beszállító cégek is – konkrétan az ország GDP-jére is kihatással volt.
Támadások az OT rendszerek ellen
Természetesen ezen az eseten túl több támadás is történt még kritikus infrastruktúrák ellen, például az Egyesült Államokban és Lengyelországban a legkülönfélébb rendszerek ellen (pl. vízügy, energiaellátás). A tipikusan OT-nak számító rendszereken felül szeptemberben például egy, több repteret érintő, az utasfeldolgozó rendszereket célzó ransomware-támadás kapcsán még a legnagyobb repterek esetében is megmutatkozott, hogy ezek a kritikus rendszerek is ki vannak téve a különféle támadásoknak. Többek között ezért is fontos minél többet beszélni a különféle OT-rendszerek védelméről.
Védekezési lehetőségek
Az OT-rendszerek védelme esetén sok szakember sokféle megközelítést alkalmaz. Vannak, akik már bőven elégségesnek gondolják a vizibilitás megteremtését, és azt, ha látjuk, hogy ki kivel kommunikál(t) a hálózaton. Más megközelítésben ennél jóval továbbmenve már aktív védelmet is bevetnek a támadók ellen. Egy biztos: ezeket a rendszereket is meg kell védenünk, és mindezt úgy, hogy a működés közben nem állhatnak le, mivel a pénzügyi kockázaton kívül akár emberi életet is érinthet egy-egy kimaradás.
Megoldás a TXOne-tól
Ha hagyományosan OT-irányból közelítünk, akkor fontos megemlíteni a TXOne hasonló rendszerek védelmére kifejlesztett megoldását. Ők egy teljes rendszerrel rendelkeznek a környezetek biztonságossá tételére. A platform egyik lába hálózati szinten képes (minimális késleltetéssel) aktív IPS szintű védelemmel és mikroszegmentációval elhárítani a támadásokat, mindezt úgy, hogy probléma vagy leállás esetén bypass móddal tovább engedi a forgalmakat.
Az Edge család hálózati védelme kapcsán jó, ha tudjuk, hogy IT-eszközökkel szemben itt OT-protokollokra fókuszál, és erre gyárilag fel van készítve a megoldás. Ezenfelül a sok legacy operációs rendszerre is fókuszáló végpontvédelem is megtalálható a TXOne portfóliójában. Ez minimális terhelés mellett végponti szinten képes kivédeni a különféle támadásokat és az illetéktelen módosításokat. Ha pedig teljesen elzárt vagy olyan rendszereket kell védeni, amelyekre nem lehet semmit telepíteni (például a beszállító előírásai miatt), akkor az element portfóliót érdemes megnézni, amellyel biztosítható, hogy csak biztonságos eszközök jöhetnek be vagy mehetnek ki a környezetből. Telepítés nélkül tudjuk vizsgálni a behozott laptopokat vagy akár külön az adathordozókat is. Ha ezeket a megoldásokat használjuk, akkor érdemes megvizsgálni a SageOne-t is, amely összefogja a különböző elemek riasztásait és segíti az átláthatóságot a rendszerek között, egy teljes körű CPS (Cyber-Physical System) védelmi platformot alkotva.

A legfelső rétegek védelmén túl
Amennyiben nem feltétlenül csak a legalsóbb rétegek védelméről beszélünk, akkor mindenképpen érdemes megemlíteni a Palo Alto Networks tűzfalakat is. Ezeket akár az OT-hálózatba is tehetjük, mivel a fejlett vizsgálati motorok és az alkalmazás-felismerés működnek a legnépszerűbb OT-protokollok esetén is. A gyártónak vannak ipari kivitelű eszközei, és bizonyos modelleken rendelkezésre áll bypass lehetőség is. A tűzfalas funkciókon kívül – amennyiben az eszköz kiláthat az internetre – a Device Security szolgáltatással a gyártó megmutatja, milyen eszközök találhatók a hálózaton, melyekkel kommunikálnak és milyen módosításokat tehetnénk a környezet hatékonyabb védelme érdekében.
Összegzés
A 2025-ös JLR-támadás megmutatta, hogy az OT-rendszerek kiberfenyegetettsége nemcsak hatalmas pénzügyi veszteségeket okozhat, de nemzetgazdasági szintű hatásokkal is jár. Az ipari és kritikus infrastruktúrák védelme a folyamatos működés biztosítása miatt elengedhetetlen. A TXOne és a Palo Alto Networks dedikált hálózati, végponti és bypass-képes megoldásai, valamint a biztonságos távoli elérés és az MFA hatékony védelmet nyújtanak az OT-környezetek számára.
Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK)
A támadás rávilágított arra, hogy egy OT-környezetet érintő kibertámadás mekkora gazdasági pusztítást képes okozni. A majdnem 2 milliárd fontra rúgó kár és a hónapokig tartó gyárleállások közvetlenül visszavetették Nagy-Britannia GDP-jét is.
Az OT-rendszerek (ipari vezérlők, kritikus infrastruktúrák) speciális ipari protokollokat és sok esetben elavult (legacy) operációs rendszereket használnak. Emellett a legfőbb prioritás a folyamatos üzemi működés, így olyan eszközökre van szükség, amelyek leállás vagy hiba esetén bypass móddal garantálják a folytonosságot.
– Edge termékcsalád: OT-protokollokra felkészített hálózati védelem mikroszegmentációval és aktív IPS-sel.
– Végpontvédelem: Minimális erőforrás-igényű védelem a legacy rendszerek és illetéktelen módosítások ellen.
– Element portfólió: Telepítés nélküli vizsgálat elzárt rendszerekhez, laptopokhoz és külső adathordozókhoz.
– SageOne: Központi CPS (Cyber-Physical System) platform a riasztások összefogására és az átláthatóságra.
A Palo Alto tűzfalai képesek az OT-protokollok fejlett vizsgálatára és felismerésére, továbbá elérhetők ipari kivitelben és bypass lehetőséggel is. Az internetre kapcsolódó eszközök esetében a Device Security szolgáltatás segít felderíteni a hálózaton lévő eszközöket és azok kommunikációját.
A támadások döntő többsége a távoli elérések kompromittálásával vagy ellopott identitásokkal kezdődik. A védekezés kulcsa a biztonságos távoli elérési csatornák kiépítése és a többtényezős azonosítás (MFA) kötelező használata.
A fenti, sokszor ismételt védelmi vonalakon kívül fontos megemlíteni, hogy a legtöbb támadás valamilyen távoli elérés kompromittálásával vagy ellopott identitások használatával kezdődik. Ezért érdemes az OT-környezeteinket biztonságos távoli eléréssel kezelni, és ahol csak lehet, MFA-t használni az azonosításhoz, hogy egy jelszó kiszivárgásával ne tudják az egész környezet fölött átvenni az irányítást a rosszakaróink.